Őszintén a mágnesekről

Hosszú szünet és egy betegség után újra itt vagyok, remélhetőleg most már nem lesz ilyen nagy kihagyás két írás között.

Azt mondja a Dalai Láma, hogy a legmeglepőbb az emberben, maga az ember, amely mondatot először nem nagyon tudtam értelmezni, de aztán világos lett, ahogy kifejtette. Szerinte az ember feláldozza az egészségét, hogy pénzt szerezzen, majd amikor ez meg van, az összeget arra fordítja, hogy visszaszerezze az egészségét. Minden nap a jövője miatt izgul, és ezért elfelejt élni a mában, és így tulajdonképpen sehol sem él. Úgy él, mintha soha nem halna meg, és úgy hal meg, mintha sosem élt volna.

Talán egy kis érdekesség nekünk magyaroknak, hogy néhány országban, többek között Törökországban (ahonnan a mágnesek származnak) házhoz szállítanak a legnagyobb „junkfood”cégek is, nevesítve a Mc Donald’s és a Burger King. Sőt, a honlapjukra látogatva, online is rendelhető az elemózsia, bár kétlem, hogy idáig elrobogóznának vele.

A http://mcdonalds.com.tr/ oldalt elnézve, profik. Minden infó elérhető, és még képek is vannak az ország összes étterméről. Az nem probléma, hogy nem beszélünk törökül, hiszen a Google Chrome böngésző azonnal lefordítja nekünk magyarra a teljes oldalt. Persze ne csodálkozzunk, ha kicsit kínai piacos a fordított szöveg: „Írja be a címet, hogy elérje a McDonalds étterem.” –de ez legyen a legnagyobb baj.

„A Skydome-ban (Toronto) lévő McDonald's az egyetlen a világon, ahol hot dogot is árulnak.”

Már aznap, ahogy megérkeztünk, támadtak a sárgák. Éppen hogy csak lepakoltuk a budweiseres rekeszeket, már ugorhattunk is be a gödörbe. Fogalmunk nem volt, honnan jön az a rohadt sok golyó, mert akármerre néztünk csak azt a kurva dzsungelt láttuk. Egy Lanssen nevű tag, még a repülőn, állandóan azzal dicsekedett, hogy hányszor vadásztak szarvasra a nagyfaterjával, mindenfajta távcső, vagy sorozatlövő nélkül. „Nam is a piece of cake” mondta azzal a bugyuta skandináv akcentusával, mi meg kussolva néztük, mert túlságosan be voltunk szarva ahhoz, hogy éppen akkor vitába szálljunk azzal a bolonddal.

Na, most ennek a Lanssen nevű csávónak úgy nyílt ketté a koponyája a támadás első másodpercében, mint egy görögdinnye. „Üdvözlöm a grószfatert!” – mondta valamelyik merészebb mókamester az árok mélyéről, mi meg közben az esélyeinket latolgattuk… ha Lanssen oda, akkor nekünk vajon mennyi lehet hátra?

Van egy hűtőm. Fehér. Kábé egy éve vettem, ha jól emlékszem az Auchanban, mert ott épp jóárasították, nekünk meg akkoriban már eléggé fogyóban volt a zsuga az ilyesfajta dolgokra, így mellette döntöttünk. Nem nagy kunszt, tudja, amit kell: hűt meg fagyaszt. Ja és világít. Mondjuk én mindig is szürke, vagy fekete hűtőt akartam, de mint kiderült, azok sokkal drágábbak, ki tudja, miért. A sarokba állítottuk a konyhában, amit a szintén egy éve vett lakáshoz adtak, grátiszba. Nem egy tré konyha bár kicsit sötét, de már erre is találtak megoldást úgy százharminc éve. El lehet benne férni, ami pozitívum életem első albérletéhez képest. Abban a konyhában (már, ha nem túlzás így nevezni) egy ember fért el, oldalazva. Arról nem is álmodhattam, hogy nyújtózom egyet odabent, mert a körmeim alá azonnal befigyelt volna a vakolat. Volt ott egy mosogató csappal (szigorúan csak hidegvíz) meg asszem egy kétszáz éves sütő, azt csókolom. Príma kis paprikás krumplikat főztem ott.

(ilyen lenne szürkén...)