Őszintén a mágnesekről

Friss topikok

Címkék

A nulladik nap - csak, hogy érthető legyek

2011.10.02. 16:09 Itchap

Van egy hűtőm. Fehér. Kábé egy éve vettem, ha jól emlékszem az Auchanban, mert ott épp jóárasították, nekünk meg akkoriban már eléggé fogyóban volt a zsuga az ilyesfajta dolgokra, így mellette döntöttünk. Nem nagy kunszt, tudja, amit kell: hűt meg fagyaszt. Ja és világít. Mondjuk én mindig is szürke, vagy fekete hűtőt akartam, de mint kiderült, azok sokkal drágábbak, ki tudja, miért. A sarokba állítottuk a konyhában, amit a szintén egy éve vett lakáshoz adtak, grátiszba. Nem egy tré konyha bár kicsit sötét, de már erre is találtak megoldást úgy százharminc éve. El lehet benne férni, ami pozitívum életem első albérletéhez képest. Abban a konyhában (már, ha nem túlzás így nevezni) egy ember fért el, oldalazva. Arról nem is álmodhattam, hogy nyújtózom egyet odabent, mert a körmeim alá azonnal befigyelt volna a vakolat. Volt ott egy mosogató csappal (szigorúan csak hidegvíz) meg asszem egy kétszáz éves sütő, azt csókolom. Príma kis paprikás krumplikat főztem ott.

(ilyen lenne szürkén...)

Na de vissza a mostani konyhára. Felesleges lenne fejtegetni, hogy mennyire le van lakva mondjuk a konyhaszekrény, ami valószínűleg a házzal együtt készült el cirka negyven évvel ezelőtt, és sikerült megkímélniük mindenfajta jó ízléstől, ám a célnak megfelel. Csak az első pár hetet kellett túlélnem, amikor a súlyos fa ajtók csak úgy záporoztak a fejemre nyitogatás után. Néha szerencsém volt és nem a koponyámat, hanem a vállamat kapta el a lezuhanó matéria, ami azért volt pozitív, mert attól az embernek nem volt átmeneti emlékezetvesztése. Persze ebből is lehet tanulni és kb. száz visszacsavarozás és száz zuhanás után fogtam az egész kócerájt és leszedtem a falról. Most úgy néz ki, mint egy dinnyeárus fogazata, de legalább már nem támad. Ja, most vettem nemrég egy új konyhabútort a Retz áruházban, de azt meg az istennek se akarják hozni, állítólag csőd közeli pályára álltak, és nem bírják legyártatni, de legalább adtak róla egy háromdés képet, amit ha akarok, felragaszthatok a régire. Az antik és a modern enyhe, nem tolakodó kombinációja ez. Nézd az újat, használd a régit.  Végül is jó vétel volt az a kép százezerért.

Szóval a régi-új konyhámban ott figyel a hűtő a sarokban. Hesszelem néha, mert olyan mintha apránként távolodna a faltól. A felettébb különös jelenség okára még nem sikerült rájönnöm, de már vannak feltételezéseim. Vagy a ki-bekapcsoláskor mozdul el (mert ilyenkor megremeg, ugye), vagy amikor nyitogatjuk. Hétvégén meg elég sokszor szoktuk nyitogatni. Megfigyeltem, hogy amikor enyhén megdől előre, akkor az ajtó sem csukódik rendesen és egy kb. fél centis hézag keletkezik az ajtó és a hűtő között, ami azért nem jó, mert kijön a hideg és/vagy bemegy a meleg. Arra is rájöttem, hogy ha a hideg éppen jön ki és szembetalálkozik a meleggel, aki meg ugye menne befelé, akkor végül is kiegyenlítik egymást és kialakul a patthelyzet. Lecövekelnek, ki-ki a maga oldalán és ez csakis nekem kedvez, hiszen nem kell szerelőt hívnom. Van még egy ok, ami miatt lehetséges az ajtó enyhe dőlése és a hűtőm vándorlása. Talán a hűtőmágnesek súlya húzza lefelé.

És akkor meg is érkeztünk, mert tulajdonképpen ez az egész blogosdi róluk szólna.

Így már nyilvánvaló, hogy a frigón vannak mágnesek. Elhatároztam, hogy ezeken az oldalakon beszámolok minden egyes mágnesről. -Na bumm. Köszi. Ez aztán az ötlet.- mondhatjátok, bizony teljes joggal. –nekünk is van a hűtőnkön, még a Laci bácsiék hozták Püspökladányból! Mi ebben a kunszt? – kérdezhetitek, és én emelem kalapom, mert Laci bácsiék ezek szerint figyelmes barátok. Nos, nekem is hozott pár ’lacibácsi’ innen-onnan és szép lassan meg is telt az egész felület. És akkor ennyi? Ott vannak azt jónapot? Majdnem. Mondjuk elég jó időtöltés nézegetni őket, főleg az olyanokat, amik valamilyen messzi tájról érkeztek, és ahova egyelőre még esélyem sem volt eljutni, de tudom, hogy az a tárgy ott a hűtőn, már volt ott. Vasárnaponként meg kell igazítanom jó néhányat, mert a hűtőt szombat este rendszeresen látogató barátaim elmozdítják őket a helyükről. Ezeket a barátaimat annyira nem hatja meg, hogy 45 fokban elhajlik például egy török mágnes. Igazság szerint észre sem veszik. És amikor mennek WC-re akkor is a hűtő mellet haladnak el és lesodorják azt a kis piáskosár mágnest, amiben hat darab kis borosüveg van. Na most, az ugye ilyenkor megdől és nagy esély van rá, hogy legközelebb ki is hullik belőle egykét üveg. Jó műanyagból van, és bor sincs benne, de akkor is. Volt rá példa, hogy másnap reggel ott hevert pár apró borosüveg a földön és nekem kellett összeszedni. Miközben rakosgattam őket vissza a helyükre azon gondolkodtam, hogy a picsába nem vették észre, hogy leestek? De néha azt sem veszik észre, hogy egy igazi bor leesik a földre, és ez jó pillanat arra, hogy kiadjuk az indulást valamelyik központi egységbe, ahol nincsenek mágnesek a hűtőkön.

Ahogy említettem már, ez a blog a hűtőmágnesekről fog szólni. (miért húzza alá a Word ezt a szót? Ha külön kéne írni, akkor nem olyan mágnes lenne, ami hűt? Feri ezt egy kommentben majd magyarázd meg, két forint/leütés adok a korrektúrára).

Minden egyes mágnest és egyéb képet, díszt, stb. szépen végigveszek majd itten, természetesen fénykép is lesz róluk. A célom messze áll attól, hogy csupán bemutassam, melyik mágnest melyik ’lacibácsi’, vagy néni hozta nekem a világ melyik tájáról, hanem megpróbálom azokat a gondolatokat tolmácsolni, amik ezen mágnesek szemlélése alatt megfogalmazódnak bennem. Érzések, és vélemények. A fantázia szabad szárnyalása, a határ a csillagos ég.

Mivel a kollekció folyamatosan bővül, így egy kicsit versenyt is fogok futni az idővel. Van egy film (igaz történet alapján) az a címe, hogy Julie & Julia – Két nő, egy recept ahol a főhős csaj (Amy Adams) blogot kezd írni arról, hogy egy év alatt végigfőzi példaképe Julia Child (Meryl Streep) szakácskönyvét. Minden nap egy recept. Nem mondom, hogy ez volt az inspiráció, hogy én is elkezdjek valami hasonlót, de kellően terelt afelé, hogy nekikezdjek. Persze én nem szabtam meg se időtartamot, se mennyiséget, csupán a tematikát és a kivitelezés formáját. Julie Powell végül könyvet írt erről és híres lett… Lett lóvéja meg minden…

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hutomagnes.blog.hu/api/trackback/id/tr403272185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lengyelke67 (törölt) · http://lengyelke.weebly.com 2011.10.02. 19:41:35

Nem biztos, h én lettem megszólítva, de magamra vettem :)

Hűtőmágnes pirossal aláhúzva a Wordben???

Íme a válaszom:
www.openoffice.hu/2009/10/a-microsoft-office-es-az-openoffice-org-magyar-nyelve/

Itchap 2011.10.02. 21:31:17

Feri bátyám, nem konkrétan neked szántam, de köszönöm az infót! Kösz azt a rengeteg mindent, amiből ki se tudom venni, hogy mi a lényeg! :)
süti beállítások módosítása